Szabadsag.ro : Déjá Vu Méter, hangtechnika kicsit másképp

Írta aProAudio dátum: . Kategória: Déjá Vu Méter Hírek

 
 
Déjá Vu Méter címmel a maga nemében egyedülálló, a szakmának szóló, de nem szaknyelven íródott könyvet írt a magyarországi Takács László hangmérnök, road, aki húsz éve dolgozik a szakmában. Aki beleolvas, az láthatja, hogy több szempontból is formabontó kötetet tart a kezében, hiszen nemcsak önéletrajzi vonatkozású írás, hanem a szakmabeliek életét kívánja megkönnyíteni a saját tapasztalatok, helyzetek összegzése által. Az élettörténet, rendezvényipari tapasztalatok mellett a kötet a szerzőhöz kapcsolódó, már megjelent riportokat, könyvrészleteket is tartalmaz, így az elmúlt húsz év rövid kivonatának is tekinthető.
 

 


– 1996–97 környékén kezdtem a szakmát, amikor Siófokon egy áruházban kezdtem dolgozni, ahol a főnököm a kezdeményezésemre hangszerboltot létesített. Elsősorban hangtechnikai felszereléseket árultunk, de idővel egyre inkább igényelték azt is, hogy a nálunk megvásárolható felszerelésekkel szolgáltassunk. Így történt, hogy kisebb, nagyobb koncerteken, városi rendezvényeken hangosítottunk, ami aztán szépen kinőtte magát annyira, hogy a régióban elég sok feladatot láttunk el – mesélt a kezdetekről Takács László. – 2001-ben Budapesten kezdtem el dolgozni hangosító mérnökként az akkor nyíló Millenáris Stúdióban, ahonnan tíz év után bocsátottak el egy politikai döntés következtében. Ezt követően szabadúszóként dolgoztam, különböző cégeknek, zenekaroknak hangosítok – foglalta össze röviden.

– Ez elsősorban egy szakmai könyv, ami a rendezvényiparról szól, de úgy próbáltam megírni, hogy egy a kívülállóknak is olvasmányos legyen, miközben a szakmabeliek számára különböző helyzetek kezelésére vonatkozóan tartalmaz hasznos információkat. Azért írtam a könyvet, hogy felhívjam a figyelmet a szakma szépségére és hiányosságaira, hogy aki nem ismeri, az megismerkedjen vele, aki pedig most kezdi, az ne fusson bele az általam is elkövetett hibákba. Az ötlet pedig egyik pillanatról a másikra pattant ki. De nemcsak az általam írt szöveget tartalmazza a kötet, hanem a különböző újságokban már publikált riportok, hangtechnikai eszköz-értékelések, illetve egy hozzám kapcsolódó könyvrészlet is bekerült a könyvbe – jegyezte meg a szerző. 

– A koncepció az volt, hogy a szakmán belül fellelhető hiányosságokra mutasson rá a könyv, de csakis saját történeteken, velem előfordult helyzeteken keresztül láttatva.  Például ilyenek, hogy mi egy hangtechnikus feladata, ha egy koncerten kitör a vihar. Vagy ha a rendezvényen én vagyok a főnök, és nekem kell irányítani a csapatot, milyen feladataim vannak. És egyáltalán arról, hogy milyen felelősség hárul a hangmérnökre egy produkció létrejöttében – magyarázta.  – Az egész annyira komplex, hogy muszáj volt, valamilyen keretet adni neki, és az volt a célszerű döntés, hogy úgy írtam meg, mintha egy szakmai önéletrajzi könyv lenne. Persze aki elolvassa, az rájön, hogy tulajdonképpen nem az, de muszáj volt ilyen köntösbe öltöztetni – tette hozzá.

– Egyelőre kizártnak tartom, hogy a könyvnek lesz folytatása, mint ahogyan azt is kizárt dolognak tartom, hogy egyszer majd úgy gondoljak magamra, mint író – jegyezte meg viccesen Takács. – De egyébként folyamtosan vannak mindenféle elképzelések, lehet, hogy legközelebb filmet forgatunk a haverokkal. Nemrég például egy zenés dokumentumfilmet készítettünk a magyarországi utcazenélés bürokratikus rendszeréről, arról, hogy milyen engedélyeket kell beszerezni ahhoz, hogy kiállhasson valaki például a Moszkva térre törvényesen zenélni – mesélte. 

– A könyvet egy hónap alatt megírtam. Jóval több volt benne a tartalom, amiből sikerült utólag szelektálni, mert túlságosan száraz szakmai anyag lett volna úgy. Lehet, hogy lényegesen több információt közölt volna, de a könyv stílusa szempontjából nem lett volna túl kedvező. A korrektúrázás jóval több időt vett fel, mint a megírása. Azért is igényelt hosszasabb utómunkát, mert meg akartuk őrizni a beszédstílusomat – árulta el a szerző.

Déjá Vu Métert Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban mutatták be egy jó hangulatú beszélgetés keretében, ahol az érdeklődők nemcsak a könyvről, hanem szakmáról és a biztonsági intézkedések fontosságáról is hallhattak. Sőt Takács László gitárt is ragadott és a kollégium diákságából erre az ­alkalomra verbuválódott zenekarával szórakoztatta közönséget.  

 

Forrás:

Facebooktwittergoogle_pluspinterestmailFacebooktwittergoogle_pluspinterestmail

The best bonus by bet365 Ελλάδα 100% for new user.

Full Joomla 3.0 Theme free theme.